Rafaelék bunyóját felvették a siófoki kamerák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rendőrség továbbra is keresi Kolompár Csabát és Rafael Andort.

MTI
2016. 06. 22. 12:28

Schőn Péter, a siófoki szórakozónegyed biztonsági vezetője az MTI-nek arról számolt be, hogy a kamerák felvételeit egy irányítóközpont és a rendőrség is egész nap figyeli, a biztonsági szakemberek pedig este 6 és reggel 6 óra között teljesítenek szolgálatot civilben és egyenruhában egyaránt.

Hozzátette: a felügyeletet a fesztiválterületekre vonatkozó jogszabályok alapján végzik, ami lehetővé teszi közbiztonságra veszélyes tárgyak – köztük üvegek – elvételét is, továbbá az emberek ruházatának, táskájának szúrópróbaszerű vizsgálatát. A vendéglátósok biztonsági személyzetén túl több tucat biztonsági őr teljesít szolgálatot, igazodva a forgalom nagyságához.

Az első hétvégén már több olyan rendbontást is megelőztek, amely súlyosabb következményekkel járhatott volna, és másodpercek alatt beavatkoztak a kirobbant tömegverekedésbe is – közölte a biztonsági vezető. Jelezte: a komplex biztonsági szolgáltatások érdekében a területen információs pontok, ingyenes csomagmegőrzők és egészségügyi szolgálat is működik.

A vasárnap hajnali siófoki esetről beszámoló lapok utaltak arra, hogy annak idején az úgynevezett enyingi banda tagjai voltak érintettek a Cozma-gyilkossághoz vezető tömegverekedés kirobbantásában és 2008 nyarán egy siófoki megfélemlítő felvonulásban is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.