Bomba robbant a Hortobágyon, többen meghaltak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült.

MNO
2016. 07. 01. 14:13

Noha maximum 500 kilogrammos bombákat vetettek be, amikor a szovjetek kivonultak, Vándor szerint megszámlálhatatlan mennyiségű fémdarab hevert a földön. Sok közülük ártalmatlan, csak üres konténer robbanóanyag nélkül, de a terület tele lett romboló- és gyújtóbombával is, ami viszont már komoly baj.

Beke Imre, Nádudvar polgármestere elmondta: az aknamentesítés az elmúlt időszakban is folyamatosan zajlott, így ma reggel is látni lehet a tűzszerész katonákat. Szerinte a területen való mozgást nehezítheti, hogy az utóbbi hetekben mintegy 70 milliméternyi csapadék hullott Nádudvar térségében, így a föld felázott – írja a Haon.hu.

Valószínűleg nem emberi hiba okozta a balesetet, hanem az, hogy a tűzszerészek senki által nem ismert, kísérleti robbanószerkezettel találták magukat szembe – nyilatkozta az M1 Híradónak Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész. Mint mondta, ezek a szerkezetek, pont amiatt, mert senki nem tud róluk semmit, különösen veszélyesek. Hozzátette: lehetséges, hogy a korrózió hatása is szerepet játszott a robbanásban.

A bombamentesítés első fázisa, a talajkutatás már lezárult, felmérték a talajban fekvő robbanószerkezeteket, most ezek megsemmisítése zajlik. A projektet több éve végzik, és még legalább egy évig tartott volna, de Ladocsi szerint elképzelhető, hogy a baleset miatt csúszni fog a befejezés.

A lőtéren, egy négyezer hektáros területen pár éve végeznek aknamentesítést. Viszonylag kevesen dolgoztak a projekten, mivel a munka elég költséges. A szakértők szerint a terület teljes aknamentesítése évekig eltarthat – hangzott el az M1 híradójában.

Telefonon értük utol Kapocsi Istvánt, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettesét, aki hírzárlatra hivatkozva nem nyilatkozott, ám annyit elmondott, hogy civilektől elzárt, a katonai tűzszerészeknek mentesítésre átadott területen történt a baleset.

Az utóbbi évek legnagyobb lőszermentesítési és tájrehabilitációs projektje zajlik a Hortobágyi Nemzeti Park területén, az egykori bombázó lőtéren, a munkálatokban oroszlánrészt vállalnak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei – olvasható a Honvédelem.hu portálon.

Az 1991-től a Hortobágyi Nemzeti Park részévé vált területet (Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras és Karcag külterülete) hosszú évtizedeken át honvédségi bombázó lőtérként használták. Miután a park a Világörökség része, ráadásul Natura 2000-es természetvédelmi terület, a bombatölcsérek és a mesterséges célpontok, az egykori katonai tevékenység nyomainak eltüntetése elkerülhetetlenné vált – teszik hozzá.

A projekt, amelyben a honvédség közreműködik, a természeti értékek hosszú távú megőrzésének elősegítését, a védett és fokozottan védett fajok állományainak megóvását és a racionális, fenntartható tájhasználatot tűzte ki célul, és az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Bár a teljes rehabilitációt megelőzően történtek már kármentesítési munkák a területen, ez kizárólag a talajon szétszóródott hulladékok és lőszermaradványok begyűjtésére korlátozódott. A Környezet és Energia Operatív Program és Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázati forrásából lehívható összegből megvalósuló, éveken átívelő projekt ennél sokkal többre vállalkozott: a terület teljes megtisztítására és az eredeti tájkép visszaállítására.

Hende Csaba tavaly nyáron az MTI tudósítása szerint azt mondta: addig 521 hektáron történt meg a mentesítés, ahol 532 robbanótöltetet és 126 kilogramm egyéb pirotechnikai anyagot, robbanószert találtak. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az összesen 3 milliárd 450 millió forintba kerülő projekt keretében több mint 4100 hektár területet mentesítenek és adnak vissza legelőnek a nemzeti parkban. A munkálatok, amelyet az unió finanszíroz, 2018. május 30-án fejeződnek be. Beszámolt arról is, hogy ötezer bombatölcsért temettek be, valamint felszámolták az egykori kifutópályát, a „sárga tornyot” és egy laktanyát.

1997. július 20. – Két tűzszerész meghalt Dunaharasztiban, amikor hatástalanítás közben felrobbant egy második világháborús aknagránát. A 82 milliméteres lövedék robbanása következtében életét vesztette egy hivatásos főtörzsőrmester és egy sorállományú honvéd.

2000. október 22. – Budapesten felrobbant egy második világháborús bomba a X. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkán álló benzinkút melletti építési területen. Egy 26 éves tűzszerész járőrparancsnok éppen azonosította és a szállításhoz készítette elő a 82 milliméteres aknagránátot, amikor az felrobbant és a tűzszerész meghalt.

2006. május 23. – A szolnoki béketámogató kiképző központban robbanás történt. Három tűzszerész megsérült, közülük K. Róbert őrnagy meghalt. Május 24-én bejelentették, hogy egy 152 milliméteres repeszromboló gránát robbanása okozta a balesetet.

2006. október 6. – A Fejér megyei zámolyi homokbányában felrobbant egy hatástalanításra szánt II. világháborús, 76 milliméteres orosz repeszgránát. A balesetben három tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült.

2008. június 10. – Az afganisztáni Baglán tartományban egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben meghalt Kovács Gyula 30 éves főtörzsőrmester, a magyar tartományi újjáépítési csoport tűzszerész egységének katonája. Kovács Gyulát a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő.

2008. július 12. – Az afganisztáni Baglán tartományban Nemes Krisztiánt a helyi rendőrség által felfedezett robbanószerkezethez hívták ki. A katonatiszt azért nem viselt védőfelszerelést, mert a támadás időpontjában még csak a robbanószerkezet helyét akarta megállapítani. A felderítés közben robbanás áldozata lett. Posztumusz őrnaggyá léptették elő. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.