Az 1550 oldalas vádirat öt vádpontban foglalja össze a tizenegy vádlott terhére rótt bűncselekményeket, az ügyész ebből kedden mindössze kettőt ismertetett, a harmadikba pedig belekezdett. A bírósági tárgyalás szünetében néhányan a hallgatóság soraiból az elsőrendű vádlott Tarsoly Csabának, a cégcsoport vezetőjének azt kiabálták: „Szégyelld magad!”, illetve „Gondolj a családodra!”.
A bíró a tárgyalás kezdetekor ismertette: 2016 februárjában érkezett a vádirat, az akkor még 1548 oldalas dokumentumot az ügyészség később hiánypótlásra felhívást követően 2500 oldalasra egészítette ki.
Az öt vádpontból az elsőben a Quaestor Értékpapír Kereskedelmi és Befektetési Zrt. (QÉP) sérelmére több mint 46,6 milliárd forintos, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette szerepel. Ebben a vádpontban szerepelnek mások mellett azok a QÉP kezelésében levő, portfóliókezelés alatt álló ügyfélszámlákon levő pénzeszközök is, amelyekkel a jogszabályi előírások, az üzletszabályzat és az ügyfelekkel kötött szerződések ellenére napi rendszerességgel sajátjukként rendelkeztek a vádlottak. A sértettek között ebben a vádpontban tizenhárom takarékszövetkezet is szerepel.
A második vádpont az ügyészség szerint az, hogy a vádlottak nem létező állampapírokat értékesítettek, amivel tizenegy ügyfélnek 3,2 milliárd forintnyi kárt okoztak szintén 2007–2012 között. Ezt későbbi bűncselekményekből származó bevételből – a lelepleződés elkerülése érdekében – megtérítették. Ebben a vádpontban bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét jelölte meg az ügyészség.
A harmadik vádpont szerint – amelynek ismertetését az ügyészség csak megkezdte kedden – elhallgatták az ügyfelek elől, hogy a Quaestor fizetésképtelenné vált, továbbá valóságos és fiktív kötvényeket is forgalmaztak a visszafizetés reális esélye nélkül 2007–2015 között. Ebben a vádpontban 232 sértettet jelölt az ügyészség, ők az 50 millió forint feletti kárt szenvedő befektetők. Ebben az esetben bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette a vád.