Lopott árammal okozták gyermekük halálát

A szülők nem használtak biztosítóberendezést.

MTI
2016. 08. 01. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi László elmondta: a vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők 2015 májusában egy ismeretlen személy segítségével úgy vezették be az elektromos áramot az utcai hálózatról lakásukba, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, amelyről a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették, innen pedig további elosztó vezetékeken jutott el az áram a hűtőszekrényig.

A zárlatos hűtőszekrényt közvetlenül ellátó elosztós vezeték burkolata megsérült, és azon földelés sem volt. Július 27-én az édesanya gyermekeivel és rokonaival tartózkodott a lakásban, játék közben hároméves fia hozzáért a hűtőszekrény hátsó burkolatához, és halálos áramütés érte.

A vádirat utal arra is, hogy a gyerek halála azért következett be, mert a vádlottak a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták a lakásban, ráadásul hűtőszekrényük is zárlatos volt. Amennyiben a vádlottak biztosítóberendezést használtak volna, a baleset nem következett volna be.

Szilágyi László megjegyezte: az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akiknek a bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék fog dönteni.

Az áramlopás miatt szabálysértési eljárás indul a szülőkkel szemben, az eltulajdonított áram értéke nem haladta meg az ötvenezer forintot – tette hozzá a főügyészség szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.