A Demokratikus Koalíció délelőtt azt követelte az emberi erőforrások miniszterétől, illetve tárcájától, hogy azonnal indítson vizsgálatot a gyermekotthonokban élők védelmében. Az ellenzéki párt emellett sürgette, hogy a rendőrség hivatalból indítson nyomozást, és vonja felelősségre azokat, akik szexuálisan zaklattak kisgyermekeket.
A Párbeszéd Magyarországért pedig azt követelte a Fővárosi Önkormányzattól, hogy azonnal nyújtson védelmet azoknak a gyermekeknek, akik a hírek szerint szexuális bántalmazásnak voltak kitéve a gyermekotthonban. A párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy olyan súlyos esetek történtek, amelyek rámutatnak, hogy „szabadon garázdálkodhatnak [ ] bűnözők” a szociális ellátó rendszerben. Erőss Gábor kijelentette, hogy a gyermekek védelme érdekében vagy a még az intézményben élő áldozatokat kell máshová vinni, vagy pedig fel kell függeszteni a gyanúba keveredett nevelőket. Hozzátette: a PM társelnöke, Szabó Tímea írásbeli kérdésekkel fordul az ügyben Trócsányi László igazságügyi, Balog Zoltán emberierőforrás- és Pintér Sándor belügyminiszterhez, valamint Polt Péter legfőbb ügyészhez.
A Fidesz-frakció a fenti kijelentésekre reagálva közölte: a baloldallal ellentétben a polgári kormány büntetőpolitikája nem huny szemet a gyermekek elleni bűncselekmények felett. Hozzátették: ugyanazok, akik ma üres politikai nyilatkozatokat tesznek, amikor cselekedni és dönteni kellett az új Büntető törvénykönyvről, akkor „a bűnözők oldalára álltak”. A baloldal képviselői ugyanis nem szavazták meg a gyermekek kiemeltebb védelmét és a gyermekek ellen szexuális bűncselekmények szigorúbb büntetését célzó új Büntető törvénykönyvet – vélekedtek.
A kormánypárti frakció üdvözli, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a rendőrség azonnal vizsgálni kezdte a nevelőotthonról szóló híreket, és ha bebizonyosodik, hogy gyermekeket zaklattak, akkor a bűnözőknek a börtönben a helyük – hangsúlyozták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!