A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n azt közölte, a rendőrség a baleset helyszínéhez közeli Érpatak község polgármesteri hivatalában este nyolc órától információs pontot működtet, ahol a sérültek állapotáról tájékozódhatnak a hozzátartozók.
A rendőrségi helyszínelés még mindig tart a balesettel érintett útszakaszon.
A korábbi tájékoztatás szerint az útszakasz érpataki elágazása közelében ütközött össze egy gyerekeket szállító iskolabusz és egy munkásokat szállító mikrobusz. Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, a mikrobuszban utazó három ember közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, a mentők kilenc mentőautóval és két mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre. Egy 19 éves lány és egy fiú súlyos fejsérülést szenvedett, őket helikopterrel a miskolci és a debreceni kórházba vitték. Huszonnégy könnyebb sérültet a nyíregyházi és a debreceni kórházba szállítottak.
A műszaki mentéshez a nyíregyházi, a szakolyi és a nagykállói tűzoltók vonultak ki. A rendőrségi helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!