Tekintélyes hazai szálai is vannak a Laundromat néven hírhedtté vált orosz–nemzetközi pénzmosó hálózatnak – értesült az Index. A portál szerint a magyar bankrendszeren keresztül több mint hétmilliárd forintnyi összeget fehérített ki a bűnszervezet, többet, mint a térség más országaiban együttvéve.
A cikk felidézi a csaknem négy évig működő Laundromat-hálózat kezdeteit és működési elvét, amelyet korábban a Novaja Gazeta független orosz napilap egyik szerzője fedett fel, a napokban az OCCRP nemzetközi újságíró-szervezet segítségével pedig a pénz nemzetközi útjára is fény derült.
Eszerint az orosz fehérgalléros bűnözői körök 2010-ben rájöttek arra, hogyan lehet kikerülni az egyre keményebb antikorrupciós intézkedéseket: strómanokkal és fiktív cégekkel kötöttek szerződéseket, akik vagy amelyek aztán komoly adósságot halmoztak fel, legalábbis a megbízók ezt állították.
A „károsultak” ezután perre vitték az ügyet – rendszerint könnyen lefizethető moldovai bírók előtt, akik néha akár 500 millió dollár megfizetésére kötelezték az adósokat. A szerződésekért kezességet vállaló orosz cégek vagy bankok fizettek, mint a katonatiszt. A pénz aztán többszörös áttéttel, uniós bankok számláin keresztül jutott el a tényleges felvevőhöz, de a világ nagy pénzintézetein is dollárszázmilliókat moshattak át a szervezet tagjai.
Így négy év alatt 22 milliárd dollárral, más becslések alapján viszont 80 milliárd dollárral is megkárosíthatták az orosz gazdaságot – utóbbi összeg megközelítené Magyarország egyéves gazdasági teljesítményért.
Az Index arra is kitér, hogy az orosz állami vezetés legfelső körei is érintettek lehettek a pénzmosási ügyben: a volt moszkvai polgármester neje volt az egyik tulajdonosa annak az orosz banknak, ahonnan a legtöbb utalást lebonyolították. Az asszony később eladta a tulajdonrészét egy olyan vállalkozónak, aki építési cégével csak állami megrendelésekből élt, és a sajtóhírek szerint az FSZB egyik tisztje volt. Ebben a bankban lett – a 2010–2014 közötti időszakban – igazgatósági tag Vlagyimir Putyin másod-unokatestvére, Igor Putyin. Ő később a Forbes orosz kiadásának tagadta, hogy bármi köze lett volna az ügyletekhez.