Őrizetben a nyírturai gyilkosság gyanúsítottja

Egy 41 éves helyi lakost gyanúsítanak azzal, hogy több késszúrással megölte az asszonyt.

MTI
2017. 04. 11. 4:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták és őrizetbe vették a nyírturai gyilkosság gyanúsítottját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói hétfőn – közölte a rendőrség.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap nyírturai otthonában holtan találtak egy 84 éves asszonyt. A helyszíni szemle adatai és az elsődleges orvos szakértői vélemény szerint a nő halálát bántalmazás okozta.

A megyei rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozók Kiskunfélegyházán néhány órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját. R. Róbert 41 éves helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én több késszúrással megölte az idős asszonyt.

R. Róbertet emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.