Vádat emelhetnek a barátnője holttestét szőnyegbe csavaró férfi ellen

Sz. Pál 27 késszúrással végzett áldozatával, majd kalocsai házának udvarán elásta a holttestet.

MN
2017. 04. 06. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség lezárta a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfit gyanúsítottak alkalmi barátnője meggyilkolásával. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a 33 éves kalocsai férfi ügyében a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek – írja a Police.hu.

A férfi 2015. augusztus 16-án délelőtt több késszúrással megölte az akkor 39 éves alkalmi barátnőjét annak józsefvárosi lakásán, majd a szőnyegbe csavart holttestet Kalocsán egy családi ház udvarán elásta. A nő volt férje pár nappal később tett bejelentést a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon, hogy volt feleségét és annak terepjáróját hat napja nem látta.

Az eltűnést követően egyik közös ismerősük megjelent a nő budapesti lakásán, ahol az ágyat véresen találta, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók szakértők segítségével megállapították, hogy a vér az eltűnt nőtől származott. A hatóság látókörébe került Sz. Pál, a férfi egyik korábbi családi házának udvarán előkerült az eltűnt terepjáró, valamint holttestkereső kutyák segítségével megtalálták a földbe ásva, egy összecsavart szőnyegben a sértett holttestét.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a nőt legalább 27 késszúrással ölték meg. Sz. Pál ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd másfél hónappal az emberölést követően a budapesti életvédelmi nyomozók egy kalocsai lakásban elfogták a körözött férfit, aki a rendőrök elől egy kanapé ágyneműtartójában bújt el.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.