Megkéseltek egy tiszaburai férfit

A gyanúsítottat elfogták a rendőrök.

MN
2017. 06. 06. 5:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy tiszaburai lakos ellen – írja a Police.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 23 éves férfi hétfőn 19 óra körül Tiszabura egyik utcáján találkozott ismerősével, akivel – régóta húzódó haragos viszonyuk miatt – szóváltásba került. A férfiak veszekedését dulakodás követte, amelynek során T. István elővett egy kést, amellyel megsebesítette áldozatát, majd elhagyta a helyszínt. A megszúrt férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett.

A rendőrök a bejelentést követően azonosították, felkutatták és lakásán elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját. A 23 éves férfit előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását. A nyomozók az elrejtett kést a gyanúsítottnál tartott házkutatáskor megtalálták és lefoglalták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.