Kozma Ivett elmondta, hogy a Kormány tervezett adóváltozása minden magyar sportklub életére kihathat, ahol olyan játékosok vagy edzők szerepelnek, akiknek a fizetése átlépi az évi 60 millió forintos határt. Emil Nielsen esetében a szóbeszéd szerint havi nettó 50 ezer eurós fizetésről beszélünk. Kozma Ivett erről így beszélt: „Amennyiben a játékos elfogadja az 50 ezer eurós bruttó fizetést, a nettó jövedelme mintegy 29 százalékkal csökken, miközben a klub éves költsége 19,2 millió forinttal mérséklődik.
Ha azonban a klubnak változatlanul biztosítania kell a havi nettó 50 ezer eurót, akkor egyetlen játékos után évente mintegy 86 millió forint többletköltség keletkezik. Ez közel 34 százalékos bérköltség-növekedést jelenthet.
A helyzet jelenleg úgy fest, hogyha a sokat kereső játékosok ragaszkodnak a szerződésben foglaltak betartásához, akkor mindez jelentős többletköltséget ró minden egyes klubra, ahol ez a helyzet fennáll. Amennyiben a nettó béreket csökkentik, fennáll annak a veszélye, hogy a sportolók elmennek Magyarországról. Erre utalt már a Fradi korábban Dusan Mandics esetének emlegetésével. Amennyiben azonban a sportolók nem mennek bele a változtatásba, akkor a klubok számára olyan költségnövekedés jöhet létre, amelyet képtelenség lenne kigazdálkodni.























