Épp árut pakoltak a teherautóból, amikor a férfi ellopta a járművet

A rendőrség fotókat tett közzé az elkövetőről.

MN
2017. 07. 16. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak egy pillanatra nem figyeltek a munkások árupakolás közben, és máris hűlt helyét találták a teherautójuknak Esztergomban.

Egy arra sétáló férfi ugyanis gyorsan felmérte a helyzetet, a jármű nyitva állt, és még a slusszkulcs is a teherautóban volt, így gondolkodás nélkül beugrott a sofőrülésre, és elhajtott a járművel.

A bűncselekmény elkövetőjét biztonsági kamerák rögzítették.

Lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen az Esztergomi Rendőrkapitányság – írja honlapján a rendőrség.

A rendőrség azt kéri, aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a [email protected] e-mail-címre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.