A rendőrök a lakásán fogták el azt a férfit, aki betört egy józsefvárosi lakásba, miközben a lakók otthon voltak, és többek között ezüst evőeszközkészletet, valamint egy Munkácsy-festmény-másolatot is ellopott – írja honlapján a rendőrség.
A 42 éves budapesti A. Attila az új év első napjának délutánján Budapest VIII. kerületében, egy Leonardo da Vinci utcai házba tört be úgy, hogy közben a lakók is otthon voltak. A férfi ellopott egy Munkácsy-festmény-másolatot, egy zsúrkocsit, egy kerámiatálat és egy 24 darabos, ezüst evőeszközkészletet. Az ott lakók eközben semmit nem vettek észre, mert éppen egy másik helyiségben tartózkodtak. Amikor később meglátták, hogy a fiókok kihúzva, a bejárati ajtó tárva-nyitva van, azonnal hívták a rendőrséget.
A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították az elkövetőt, és péntek este ferencvárosi lakásán elfogták. A rendőrök a házkutatáskor megtalálták a férfi bűncselekménykor viselt ruháját, de az ellopott értéktárgyakat nem.
A józsefvárosi nyomozók A. Attilát őrizetbe vették és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd elrendelték előzetes letartóztatását is.