Őrizetbe vette a rendőrség azt a 34 éves pásztói nőt, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet – közölte az MTI-vel szerdán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapitányságra, miszerint Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg – a hírek szerint a csecsemő fejét.
Az ügyben nyomozást indítottak, majd rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, 34 éves helyi lakost – tette hozzá.
Nágel Tamás tájékoztatása szerint a jelenlegi adatok, valamint az igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján a nő a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte.
A nőt őrizetbe vették, és kérték előzetes letartóztatását.
A Bors Online úgy tudja, hogy a csecsemő édesanyja, H. Mónika vágta le a baba fejét, majd az újszülött koponyáját átvitte a kisváros túloldalára, ahol a konténerek közé dobta. A gyilkosság után nem sokkal egy kutya találta meg a csecsemő maradványát, és hazavitte a gazdájának. A férfi először nem sejtette, mit is tett elé a kutyája, ezért felvette a földről. A látvány sokkolta, és mint mondta, a feleségével együtt soha nem lesznek arra képesek, hogy elfelejtsék a torzót. A férfi szerint a fej véres volt, és látszott rajta az is, hogy a vágás friss.
A bulvárlap szerint a csecsemő egy helybéli, háromgyermekes családanya negyedik babája volt. H. Mónika azonban eltitkolta terhességét a családja elől. Ez nem volt nehéz, hisz molettebb testalkatú, ezért nem is tűnt fel senkinek, hogy várandós.