Tipikus év végi, illetve újévi hagyomány az elmúlt esztendő eseményeinek összegzése, az eredmények számbavétele. Efféle összegzést készíthetünk akkor is, ha felütjük a Belügyminisztérium koordinációs és statisztikai osztálya által működtetett bűnügyi statisztikai rendszer 2017-es kimutatásait, amikből sok minden kiderül az év bűnözéséről. Legérdekesebb talán a bűncselekmények tárgyáról szóló statisztika, amely azt mutatja meg, mi ellen irányultak tavaly az elkövetők tettei.
Bizonyára senkit sem lep meg, hogy az előző évben is eltulajdonítottak nagyon sok pénztárcát – novemberig összesen 3071 ilyen ügy került aktába –, és mint arról korábban beszámoltunk, a látványosan csökkenő tendencia ellenére továbbra is szép számmal vész nyoma autóknak. Valamivel kevésbé várnánk, hogy az összegzés nyolc magyarországi gyémántlopásról is szól. Ami viszont ennél is meglepőbb: a táblázat szerint
négy magaslest, egy telefonfülkét és egy tömegközlekedési megálló felépítményét is tolvajok vitték el 2017-ben.
Sőt, Heves és Baranya megyében még a fáradt olajat sem kímélték az enyveskezűek. Utcai lámpából országszerte összesen 19-et lovasítottak meg.
Loptak az óévben szexuális kellékeket is, de nem minden megyében egyformán: míg Budapesten, Baranyában, Csongrádban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében csak egyet-egyet egy év alatt, addig Hajdú-Biharban hétszeres igény mutatkozott efféle buja tárgyakra a vagyon elleni bűnök elkövetői részéről.
Olykor egészen meghökkentő dolgokra irányulnak a bűncselekmények. Az csak első pillantásra furcsa, hogy egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bűntett tárgya egy barlang volt – a dolog rögtön érthetővé válik, ha azt is hozzátesszük, természetkárosítás miatt indult az eljárás. Ellenben többedik kísérletre is nehezen értelmezhető, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei garázdaságot a levegő ellen követtek el.
Azt is nehezen tudjuk elképzelni,
miként lehetett Hajdú-Biharban lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntettének tárgya egy nyúl.
Lényeges, hogy nem az elkövetés eszközéről, hanem a tárgyáról van szó, tehát nem nyúlba rejtett géppisztolyra kell gondolni.