Milliókat csalt ki diákjaitól egy kecskeméti tanárnő

Egy külföldi kirándulás részvételi díját szedte be, majd indulás előtt lemondta az utazást.

MN
2018. 01. 05. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki beszedte az iskola tanulói részére meghirdetett külföldi kirándulás részvételi díját, valójában azonban sem szállást, sem buszt nem szervezett, majd indulás előtt egy nappal e-mailben lemondta az utazást – közölte az ügyészség.

A közlemény szerint a 48 éves, kecskeméti tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán az iskola tanulói részére hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg. A 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül magában foglalta a szállodai elhelyezést, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és a sétahajózást a Szajnán. A nő azzal magyarázta a jelentkezőknek a rendkívül kedvező részvételi díjat, hogy jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezményt tud érvényesíteni, továbbá sokéves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolatait is ki tudja használni.

Az utazásra 213-an jelentkeztek, akik a részvételi díjat a nő munkahelyén készpénzben fizették ki, vagy a vádlott által megadott bankszámlára utalták át. A nő 2016. október 5-én az iskolában a jelentkezőknek tartott egy tájékoztatást, ahol valótlanul azt állította, hogy a buszokat és a szállást is lefoglalta.

A franciaországi utazás 2016. október 31. és november 5. között lett volna. Indulás előtt egy nappal, 2016. október 30-án az esti órákban azonban a nő e-mail-üzenetben lemondta az utazást azzal a valótlan indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Az útlemondás indoka viszont ténylegesen az volt, hogy a vádlott az utazás alapvető feltételeiről, azaz a szállásról és a buszról nem gondoskodott, nem foglalta le és nem fizette ki, de eleve szándékában sem állt.

A kirándulás lemondása után az utazásra jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal, és azt kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott sértetteknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját. A vádlott által hivatkozott szálláshelyekről is kiderült, hogy egyikben sem foglalt szállást. A vádlott heteken át hitegette a pórul járt utasokat, hogy a befizetett részvételi díjat visszafizeti nekik, azonban nem tette. A nő különböző kifogásokra hivatkozva – például a szállodák még nem utalták vissza a pénzt, nem jelentette be a nagy összegű készpénzfelvételt, vagy éppen rosszulléttel küzd – kibújt fizetési kötelezettsége alól.

A közlemény szerint a nő a 136 sértettől összesen 9,171 millió forintot vett át, amelyet két sértett kivételével nem térített meg.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, továbbá csalás vétségével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A büntetlen előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.