– Mintha egy kisebb testű madarat ütöttem volna el – mondta egyik rendőrségi kihallgatásán T. Klára Petra, amelynek jegyzőkönyvéből olvasott fel a bíró a 2016 novemberében történt zuglói cserbenhagyásos baleset miatt indult büntetőper első tárgyalásán szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A 26 éves nőt halált okozó, bódult állapotban történt járművezetéssel, segítségnyújtás elmulasztásával, továbbá egy másik rendbeli bódult állapotú járművezetéssel vádolják, amely szorosan kapcsolódik az ügyhöz. A vádirat szerint T. Klára Petra kokain hatása alatt a Budapest XIV. kerületében lévő Füredi utcában elgázolta a járdáról lelépő, 85 éves K. Józsefet, majd fékezés nélkül továbbhajtott egy kozmetikai szalonhoz, ahol ezután két órát töltött. Az idős férfi súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.
T. Klára Petra részben elismerte bűnösségét, majd felolvasta vallomását a bíró előtt. Védekezésének két kiindulópontja volt: nem fogyasztott kábítószert a novemberi baleset előtt, továbbá nem vette észre, hogy elgázolt valakit, ezért hajtott tovább. Elmondása szerint kora délután indult el egyedül otthonából, egy Szugló utcai lakóparkból egy olyan útvonalon, amelyet napi szinten használt. Állítása szerint a Füredi úton a megengedett sebességgel haladt, amit a szakértői vélemény is alátámasztott. Bár vallomásában később tagadta, hogy észrevette volna az ütközést, megemlítette, hogy szerinte az idős férfi a nő kocsija előtt haladó trolibusz takarásából léphetett az úttestre. A vádlott állította, csak tompa puffanást észlelt, de balesetre utaló jelet nem. – Lelkiismeretlen és erkölcstelen tett lett volna otthagyni az áldozatot, nem lettem volna rá képes – tette hozzá T. Klára Petra, aki az ütközés után a helyszíntől autóval pár percre levő szállodában működő szépségszalonhoz hajtott, ahová előre egyeztetett időpontra ment. Állítása szerint itt szívott fel két csík kokaint (ezt a szakértői jelentés ki is mutatta a szervezetében), amelyet egy általa hívott dealer hozott neki, alig 10 perc alatt. A kozmetikusok egyáltalán nem ellenkeztek a nő drogfogyasztása ellen, egyikük még egy bankkártyát is adott neki, hogy felporciózza vele a port.