Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállítják, és valószínűleg több orvos szakértő is megvizsgálja majd a 37 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte újszülött gyermekét – tudta meg a Bors. A lapnak az asszony ügyvédje azt mondta, bizonyos vizsgálatok arra irányulnak majd, hogy kiderítsék: felmerült-e a nőnél a szülés utáni depresszió lehetősége.
Az ügyvéd cáfolta a Pásztón terjedő pletykát, miszerint védence félrelépett, miként azt a szóbeszédet is, hogy a meggyilkolt gyermek az eltitkolt kapcsolatából fogant. – Azt vallotta, hogy amióta élettársi kapcsolatban él, azaz hosszú évek óta nem volt más férfi az életében az élettársán kívül. Állítása szerint a baba apja az élettársa volt. Eddig semmilyen adat nem merült fel ennek ellenkezőjéről – nyilatkozta.
A nő előzetes letartóztatását pénteken rendelte el a bíróság. Bóna Gyula főügyész korábban az MTI-vel közölte: a gyanú szerint a nő 2018 első napjaiban életképes, legalább 37 hetes terhességből származó gyermeket szült Pásztón, majd az újszülött csecsemő életét kioltotta.
A gyermek fejét egy kutya találta meg. Az előzetes igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a csecsemő élve született. A fej és a nyak több részén sérüléseket, valamint elmozdulásos koponyacsonttörést is észleltek a vizsgálat során.