Megjöttek. Hajnali öt óra. Három rendőr áll a kapunk előtt. Miután a bírónő Helmeczy indítványára elővezetést rendelt el, ez várható volt. De jelzem, az utóbbi években ötven perem volt, soha nem mulasztottam egyetlen tárgyalást - ebben az ügyben sem -, már minden portás előre köszön minden bíróságon. Ez a múltkori idézés azonban valahogy elkerült: nem vettem át, elfelejtettem, nem tudom, mi történt. A hibámat elismerem. Ettől függetlenül a bírónő kiszabhatott volna rendbírságot is, de úgy gondolta, példát statuál. Ezt egy tévériporterrel a legkönnyebb, és biztos nagyon jó fényt vet az igazságszolgáltatásra.
Szóval megjöttek a rendőrök. Csengőfrász van. Persze készültünk a helyzetre, operatőr kollégám riadt készülődésemet veszi éppen. Pizsamában vagyok. Nem csíkos. Megkérdezem a rendőröket, felöltözhetek-e. Rendesek, várnak rám. A kapuban elkérik a személyimet és valami hivatalos szöveget olvasnak fel, nem figyelek, azon gondolkodom, hogy vajon megbilincselnek-e. De nem. Beszállunk a rendőrautóba. Közönség már van, a közeli buszmegállóból tízen nézik végig a jelenetet. Nehezen hinnék el, hogy egy kihagyott tárgyalás miatt visznek el a rendőrök. A hatósági közegekkel nem dumáljuk szét magunkat, egy kis szirénázás ugyan feldobná a hangulatot, de nem kapcsolják be.
Hamar beérünk a kapitányságra. A fogdában mindent kipakoltatnak a zsebemből, le kell vennem az övet, ki kell fűznöm a cipőmet. Hiába mondom, hogy nem vagyok egy szuicid hajlam, nincs borotvapenge a nyelvem alatt, cián a pecsétgyűrűmben, de hajthatatlanok. Még a kapucnis pulóveremből is kivetetnék a madzagot, de nem jön ki, nem vihetem be a cellába. Folyik a papírmunka, leltárba vesznek mindent az aprópénztől a névjegykártyákig. Aztán megmotoznak. „Álljon a falhoz!” Oda állok. „Forduljon meg!” Megfordulok. Le kell vennem a cipőt is, mindent végigtapogatnak, majd megkapom az egyes zárkát. Belsőépítészetileg puritánnak mondható. Nyolc négyzetméterem és saját falikutam van. És aha! Szóval ez a priccs. Rendkívül kemény, és liliputi bűnözőknek tervezhették, mert térdtől lelóg róla a lábam. Nem számítottam LED-tévére, sarokkádra, se minibárra, de arra sem, hogy fázni fogok. Próbálok aludni, de a mennyezetről képembe világít a neon. Meglátok egy kapcsolót, hátha. Gyorsan tisztázzuk a rendőrrel, hogy ezzel csak neki lehet jelezni.
Nem mondhatnám, hogy repül az idő, és egyáltalán nem szórakozom jól. Striguláznám a perceket, de se krétám, se órám. Börtönfilmek jeleneteinek felidézésével múlatom az időt, amíg meg nem hallom, hogy szólít a nappalos váltás. Három új rendőr áll velem szemben. Egyikükkel járőröztem még polgárőr koromban, de nem akarom zavarba hozni, így inkább nem ismerjük meg egymást.
Megint papírmunka, leltár, cipőfűzés. Majd látom, hogy az egyik rendőr készíti a bilincset és a vezetőszárat. Előírás. „Nem vág?” „Nem, csak szar.” Elindulunk.
Kint a kapitányság előtt egy civil ruhás rendőr vár ránk. Beültetnek egy fehér Suzukiba, mellém és elém is egyenruhás ül, a civil ruhás vezet. Hosszú az út Kispestről a III. kerületi bíróságig. Nem erőltetem a társalgást. Csak nézek kifelé az ablakon és gondolkodom. Szívesen viszontlátnám Helmeczy Lászlót a bíróságon, és kíváncsi vagyok a bírónőre is. Azt hallottam, sok ismerőse volt a Fiatal Baloldal tagja, de hát az emberek annyi mindenfélét beszélnek.
Megállunk a bíróság épületénél. Már ott van az egyik híradós stábunk. Szép snitt, ahogy a rendőrök kiszednek az autóból és bevisznek egy irodába. Felettem áll a két rendőr. Ülök megbilincselve, a bilincs vezetőszárát a fejemmel egy magasságban tartják. Sok ember jön-megy az irodában, mindenki megnéz. Nem látom, csak érzem a tekintetüket. Nem látom, mert lehajtott fejjel ülök, szégyellem magam – a bírónő helyett. Kísérnek a tárgyalóba. A folyosón újabb vizslató szemek. Nyilván veszélyes bűnözőnek gondolnak. Kafkai helyzet. A teremben a bírónő leveteti rólam a bilincset, határozatot hoz, hogy fizessem meg a rendőrség kitűnő szolgáltatását: az elővezetésem díját, 7650 forintot. Ennyi pénzért a szocik a 2008-as népszavazáson 10 roma voksot vettek. Ezt lepleztem le, ezért állított bíróság elé Veres János egykori pénzügyminiszter fullajtárja, Tóth Viktor. Azt sérelmezte, hogy visszaéltem a nevével. Igen, az ő nevében telefonáltam a nyírségi cigány vezetőknek. És a tíz romából, akiket felhívtam, hat elismerte, hogy pénzt kaptak a szavazatokért. Volt, aki azt is elárulta, hogy 2006-ban a választás első fordulójában 70 ezret, a másodikban 30 ezret kaptak. A beszélgetésekről hangfelvételt készítettem. Ez fáj a szociknak annyira. Ezért használták ki, hogy önhibámon kívül nem jelentem meg júniusban a bíróságon. Csak remélni tudom, hogy nem ehhez asszisztált Morár Szilvia bírónő.
Mindegy, hogy elítél vagy nem. A szavazatvásárlási botrányt újra feltárnám. A börtönből már kaptam ízelítőt. Ki fogom bírni.
