Ahogy azt már az eseményt beharangozó blogposztban is megjegyeztem, mindig túlzottan belelkesedem, amikor újabb és újabb divattal kapcsolatos kezdeményezések látnak napvilágot, utána pedig csak annál szomorúbb vagyok, ha nem teljesül az utópisztikus elképzelés. Most is így történt, ugyanis még mindig nem törte meg naivságom a sok-sok csalódás, de a Fashion Week Budapest (vagy egyelőre inkább fashion afternoon) tulajdonképp majdnem képes volt valóra váltani azokat a szépen hangzó célokat, amiket szervezői kitűztek.
A délutáni szakmai esemény nagyon szimpatikus volt, hiszen tényleg szakmai volt. A meghívottak kevesen voltak, mindenki kényelmesen elfért a nagyon ízlésesen kialakított kifutó körül, és a szokásos csúszás után hibátlanul pörgött a program. A délután és este látott és tapasztalt zene, a fények, a dekoráció, a szervezés (a kisebb-nagyobb csúszásoktól, vagy a sajtó képviselői közötti kasztok további erősítésétől eltekintve, éppen abban a korszakban, amikor a bloggerek előtérbe tolása a tendencia) valóban egy minőségi rendezvényről árulkodott.
Nem a szervezők hibája volt azonban, hogy a legfőbb célt, a nemzetközi időrendhez való igazodást nem sikerült elérni. A felvonuló négy tervezőcsapat, a Nanushka, a Je suis belle, a USE unused, illetve Anh Tuan közül csupán az elsőnek sikerült időben és hiba nélkül elkészülnie határidőre. A Je suis belle csupán egy hatszettes prezentációt tudott bevállalni, bennfentes információink szerint a USE-nál állítólag még a backstage-ben is alakítottak a ruhákon, Anh Tuan pedig, aki ugyebár főként a táskatervezésre koncentrál, ugyanazokat a táskákat vonultatta fel a tavaszi-nyári ruhákkal, mint az őszi-téli kollekcióval, megfigyelésünk szerint ráadásul a ruhák között is volt átfedés. Ez persze semmit nem von le annak az értékéből, hogy a látott kollekciók (mind a tavaszi-nyári, mind az eddig még nem látott őszi-téli szettek) ez alkalommal mind csodásak voltak. Csak hát ugye kissé füstbe ment a nagyszabású terv.
A Nanushka hozta a megszokott légies, oversized formákat, de ismét egyedi anyagok formájában tette ezt, gyermekkori meséink lovagjait, és a térképészetet hívva segítségül, ami mellett a fényes anyagok, illetve a bonyolult mintájú, saját, kézzel készített, szövött anyagok sem vallottak szégyent. Lassan túllépek azon, hogy nagy meglepetést várjak, és kezdem értékelni a stabil minőséget, amit mindig kísér néhány apró újítás, de alapjában véve megmarad az eredeti koncepció, ami garantálja, hogy mindig bízhatunk Sándor Szandra következő kollekciójában.
A USE unused is meglepett, már amennyire a megszokott kidolgozottság és frappáns szabásvonalak meglepőek lehetnek egy olyan tervezőtriónál, amely szakmai téren sosem okoz csalódást. Azt sem bántam meg, hogy az esti eseményen mégis megvártam a két hete már látott őszi-téli kollekció felvonultatását is – a rengeteg csúszás miatt legszívesebben eljöttünk volna erről a részről, de végül becsületből kitartottunk –, hiszen most igazán közelről láttam a távolról túl egyszerűnek és unalmasnak tűnő téli szetteket is. Meg kell mondanom, hogy ezúttal sokkal jobban tudtam értékelni az apró részleteket, így már egyáltalán nem gondolom úgy, hogy a szakértelem elnyomta volna a fantáziát.
A Je suis belle tavaszi-nyári kollekciójából csak egy hatdarabos prezentációt láthattunk, amelynek a színei nagyon nem győztek meg. Az őszi-téli darabok viszont végre elkészültek, és – attól eltekintve, hogy egy olyan ruhát sem láttam, ami 15 fok alá való lenne – nagyon kellemes volt az összhatás, és rengeteg olyan szett volt, amit szívesen viselnék a jövő nyári pesti hőségben. És ha már a zöldes-rózsaszínes árnyalatú tavasz-nyárnál tartunk: hol volt a kollekciójával valóban elkészült Abodi Dóra? Mert ő aztán tényleg rásegített volna a nemzetközi színvonal elérésére.
Anh Tuanról sajnos nem sok újat tudtunk meg, a Marie Claire Fashion Days-en bemutatott őszi-téli kollekció táskáit illesztette hozzá a tavaszi-nyári ruhákhoz is, ráadásul a két kollekció között meglátásunk szerint komoly átfedések is voltak. Ha ezt jól láttuk (vagy csak a kis feketéből nem tud több újat kihozni, és magát ismételgeti), akkor valóban felmerül a kérdés, hogy mire volt a nagy sietség, miért kellett erőltetni ezt az amúgy nagyon pozitív kezdeményezést éppen most, esélyt sem adva arra, hogy az összes meghívott tervező bizonyíthasson, illetve hogy tényleg mindenki arról a bizonyos nemzetközi színvonalról zenghessen ódákat.
A fotókért köszönet hűséges bloggerina-barátnémnak, Larinne-nak. A saját képeimet a blog Facebook-oldalán találjátok.
