Megőrizték pozícióikat a kormánypártok a szekszárdi közgyűlésben
A durva kampány ellenére nagy győzelmet aratott a Fidesz a tolnai megyeszékhelyen.
A durva kampány ellenére nagy győzelmet aratott a Fidesz a tolnai megyeszékhelyen.
Szekszárdon megpróbálják rohamtempóban pótolni az önkormányzati választás óta elvesztegetett másfél évet.
A szekszárdi Fidesz frakcióvezetője kijelentette: ügyek mentén nyitottak az együttműködésre a kilépett képviselővel.
Két balliberális képviselő nem szerepel a köztartozásmentesek adatbázisában.
Két balliberális önkormányzati képviselő miatt törvénytelen döntéseket hozhatott a szekszárdi közgyűlés.
Az egekbe emelte a képviselői juttatásokat a balliberális többségű szekszárdi közgyűlés. A baloldal ráadásul a klientúráját is kifizette azzal, hogy felduzzasztották a bizottságokat.
A helyi lap baloldali kézbe kerülésével össztűz alá került a kormánypárti polgármester.
Süli János, a paksi atomerőmű beruházásáért felelős miniszter hangsúlyozta: a Paks II. projekt megvalósításában fontos szerepet szánnak Szekszárdnak, közös érdek, hogy a város és a régió is fejlődjön.
Az elkerülő úttól azt várják, hogy lényegesen csökken a belvároson áthaladó forgalom és az ezzel járó légszennyezés – mondta Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere.
A valós lehetőségeket szem előtt tartva fejlesztené tovább Szekszárdot a város Fidesz-KDNP-s vezetése a következő ciklusban, az elmúlt években több nagyobb beruházás alapjait is lerakták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A baloldali párt elnöke lassan már csak magára számíthat a tiszás alternatív valóság terjesztésében.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.