Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért
Összefogott az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank.
Összefogott az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank.

Révész Máriusz kiemelte: az emberek felismerték, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
Nyolc magyar cég mutatkozik be a Moszkvában hétfőn nyílt PRODEXPO Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Alapanyag Szakkiállításon, Oroszország legrangosabb ilyen jellegű eseményén – közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) az MTI-vel.
A borturizmus fellendülése hozzájárulhat, hogy meghosszabbodjon az országba látogató turisták átlagos tartózkodási ideje.
Tíz százalékkal, 6,5 kilogrammra nőtt az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délutáni Híradójában.
A szeptember 26-29. között a Hungexpo területén zajló 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) nagy hangsúlyt helyeznek az agrárium iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló fiatalok és egyetemi hallgatók megszólítására,
A termelők tudatos fajtaválasztása miatt idén már nem augusztus 10-én, Lőrinc napján ér véget a szezon, hanem kihúzódik szeptember végéig.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.