Huszonkilenc gyilkost keres a magyar rendőrség, húszan külföldiek
Egy idén 49 éves vietnámit és egy idén 84 éves kínait 1995-ben elkövetett emberölés miatt köröztetnek a magyar hatóságok.
Egy idén 49 éves vietnámit és egy idén 84 éves kínait 1995-ben elkövetett emberölés miatt köröztetnek a magyar hatóságok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.