Pénzváltóst ölt a pénzváltó
Utóbbi, Al Yamel al Refai Mohammad Rida a csúcstartó, már 32 éve körözik eddig négy körözéssel. Legutóbb a Budai Központi Kerületi Bíróság adott ki ellene nemzetközi körözést. Al Yamel magyar feleségével Budapesten élt, még 1991 szeptemberében agyonverte pénzváltós ismerősét mindössze 1600 forintért.
A vádirat szerint az idén már 53 éves Al Yamel al Refai Mohammad Rida szintén valutaváltással foglalkozott, ennek kapcsán ismerkedett meg a szír áldozatával.
Amikor megtudta, hogy a pénzváltós nagyobb összeget tart magánál, elhatározta, kirabolja. Segítségül hívta egy másik szír ismerősét, és tőrbe csalták a pénzváltóst.
Egy magyar lánnyal ismertették össze, aki végül elcsalta, hogy elvehessék a nála levő pénzt. A terv szerint ugyanakkor csak elkábították volna.
A Borsonline beszámolója szerint a terv kiagyalását követően pár nappal a szír bűntárs elvitte a nőt az újpalotai piacra, és ott megmutatta neki a sértettet. A nő egy XV. kerületi presszóban megismerkedett a férfival, akivel ezután több alkalommal találkozott és szórakozott.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!