Meghökkentő adat a Real Madrid első gólszerzőjéről a BL-döntőben
Dani Carvajal a mezőny legalacsonyabb játékosaként fejelet gólt a Bajnokok Ligája döntőjében.
Dani Carvajal a mezőny legalacsonyabb játékosaként fejelet gólt a Bajnokok Ligája döntőjében.

A lengyel munkanélküliségi ráta tavaly április óta a legalacsonyabb szintre, 5,6 százalékra süllyedt az augusztusi 5,8 százalékról.

A márciusi árösszehasonlító vizsgálat alapján a magyar fővárosban a legalacsonyabb a lakossági földgáz átlagára.

A munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott legfrissebb foglalk
Komárom-Esztergom megyében 2,3 százalékra csökkent az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül – közölte a megyei kormányhivatal vezetője az MTI-vel.
A munkanélküliség a diplomások között a legalacsonyabb – körülbelül 1-2 százalék -, s a 2008-as válság után ez folyamatosan javul.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Benne ült egy gyermek is.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.

Meglepetés szerda délutánra.

A miniszterelnököt hatalmas tömeg várta Oroszlányban is.

Szívszorító videón a háború borzalma.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

Maja T. többedmagával, szervezett módon vett részt azokban az erőszakos cselekményekben, amelyek a kitörés napja idején zajlottak a fővárosban.

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.

The Prime Minister visited Morahalom on his nationwide tour.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.