Több mint egy év után kapták el a bábolnai gyilkosság feltételezett tettesét
Egy közel hatvanéves férfihoz vezettek a nyomok.
Egy közel hatvanéves férfihoz vezettek a nyomok.
Windisch-Grätz Győrben értesült arról, hogy a magyarok Bábolnán éjjeleznek, így lovasságát küldte előre, hogy meglepjék a magyarokat.
A 15 MW összkapacitású farm hét szélkereke 2010 óta termeli a megújuló alapú villamos energiát.
A beruházás 780 millió forintos pályázati támogatásból valósult meg a kilenc hektáros területen.
A nagyobbik kormánypárt szerint miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a magyar agrárium kiemelkedő ünnepe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.