Büntetőfeljelentést tett a Magyar Nemzet munkatársai ellen Krekó Péter
A Political Capital igazgatója magát tekinti áldozatnak, botrányos kijelentése miatt pedig továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni.
A Political Capital igazgatója magát tekinti áldozatnak, botrányos kijelentése miatt pedig továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni.

Balzsay Károly ökölvívó szövetségi kapitány szerint a cél a tavaly megválasztott elnökség és az ő személyének lejáratása és ebben a hadjáratban Harcsa Zoltán csak eszköz.

Harcsa Zoltán kedden bokszolt volna Bacskai Balázzsal az olimpiai selejtezőn történő indulás jogáért, de nem állt ki, egyszersmind bejelentette visszavonulását.
Elvben már a hivatásosok is szorítóba léphetnek a tokiói olimpia ökölvívótornáján, természetesen csak akkor, ha a kétlépcsős selejtezőn kiharcolják a jogot a szereplésre.
Az önkormányzati képviselő tervei szerint az ideiglenes antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság megbízatása legalább hat hónapra szólna, ülései nyilvánosak lennének.
A profik között veretlen Bacskai Balázs áprilisban a londoni Wembley Arenában bokszol majd.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.