Olyan hó esett Biharban, hogy autózgatni sem nagyon érdemes, két magyar is ott rekedt + videó
Negyven centiméter hó esett.
Negyven centiméter hó esett.

Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye együttműködésének, valamint a magyaroknak a romániai önkormányzati választásokon való részvétele fontosságát hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek Nagyváradon.
Együtt ünnepli a magyar kultúra napját ebben az évben is Debrecen önkormányzata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei és nagyváradi szervezetével, Berettyóújfalu, valamint Margitta önkormányzatával, a programok több településen már pé



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

Itt az új német fegyver.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

Európa a rossz példa.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.