Milorad Dodik lemondott a boszniai Szerb Köztársaság elnöki jogköreiről
A boszniai szerb köztársaság hivatalos közlönyében jelent meg a belügyekről szóló törvény módosítása.
A boszniai szerb köztársaság hivatalos közlönyében jelent meg a belügyekről szóló törvény módosítása.

Az Európai Unió számos országából, illetve Bosznia-Hercegovina szomszédságából is érkeztek mentőcsapatok, hogy az áradások és földcsuszamlások sújtotta területen segítsenek vasárnap.

Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült a nyugat-boszniai gimnáziumban, ahol egy iskolai dolgozó tüzet nyitott a tantestületi gyűlésen részt vevő tanárokra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Elfogták az elkövetőt, az indíték egyelőre nem ismert.

Ennél egy kicsit mindenki jobbra számított.

Magyar Péter európai pártcsaládja kiáll a háború mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.