A legnehezebb időszakban is nőttek a keresetek
A KSH közlése szerint áprilisban 440 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete.
A KSH közlése szerint áprilisban 440 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete.

A bruttó átlagbér a teljes felmért keresettömeg és a keresők létszámának hányadosaként áll elő, a mediánbér egy ezt kiegészítő statisztikai mutató.

A bruttó átlagkereset 392 300 forint, a nettó 260 900 forint volt, 8,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatodik alkalommal szervezték meg az adventi programot.

Jót akart, nem jó embereknek.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is megállapította.

Stubb „kétfelé játszó” amerikai tárgyalókról beszélt, reagált Moszkva.

A rendelet értelmében január 1-jétől a fiatal férfiaknak kötelező orvosi vizsgálaton részt venniük, és regisztráltatniuk magukat.

Többek között a technológiai és energiaipari szegmensről is.

"Our grand plan is to create a work-based society in Hungary," declared the prime minister.

Az alkotók Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az író különleges életútját és sokszínű életművét mutatják be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.