Fokozott ellenőrzések várhatók a Sziget Fesztiválon
A helyszíni vizsgálatok célja nem a büntetés, hanem a látogatók érdeke.
A helyszíni vizsgálatok célja nem a büntetés, hanem a látogatók érdeke.

Karácsony Gergely ezúttal az Oltalom Karitatív Egyesület oldalán bukkant fel.

A Párbeszéd volt politikusa nem ismeri el, hogy jogellenesen építkezett, inkább a rendszert hibáztatja és ellene akar küzdeni.

Lezárták a Kossuth Lajos üdülőpartot.

A kormányzat elkötelezett a magyar állampolgárok védelme iránt, a mostani intézkedés a jogsértések visszaszorítását szolgálja.

Tuzson Bence hangsúlyozta: A bűncselekmények áldozatait segíteni kell.

Ideiglenes droszt működik a Ladik utcában.

Vizsgálják a vendéglátó egységeket, az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket, de a taxisokat és a mosdókat is.

Az ok a vállalat fizetésképtelensége.

A Párbeszéd nevű mikropárt országgyűlési képviselője egyre nehezebb helyzetbe kerül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van egy kis különbség az önkormányzatok által kivethető ebadó és a megszorítócsomag tervei között.

A politikus a Bayer Show-ban úgy fogalmazott: a jelek egyértelműek, Donald Trump békét akar, míg Brüsszel a háborút erőlteti.

Nagyon nagylelkűek lettek, amikor lebuktak.

Hatszáz oldalnyi megszorítás.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

„Ritkán jár kétszeres Bl-győztes a Külügyminisztériumban!”

A georgiai hatóságok nemzetközi pert indítanak a csatorna ellen.

A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.

A Magyar Nemzet egy új sorozatban belül mutatja be, milyen állapotban is vannak egyes vármegyékben a Tisza Párt legfontosabb bázisaiként emlegetett Tisza-szigetek.

A magyar könnyűlovassági harci taktikát még az Egyesült Államokban is alkalmazták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.