Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a magyar–szlovák partnerségről
2010-ben mindössze 22 helyen lehetett átkelni Szlovákia és Magyarország közötti. Idén ez a szám negyvenre emelkedett.
2010-ben mindössze 22 helyen lehetett átkelni Szlovákia és Magyarország közötti. Idén ez a szám negyvenre emelkedett.

Hunyadi János 1449-ben rendelte el híd építését ezen a helyen, de egyes szakértők úgy vélik, ennél jóval korábban volt már itt átkelő.

Nagylóc, Drégelypalánk és Tiszabecs vezetője is üzent a miniszterelnök-jelöltnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Hamarosan lejár az új START-megállapodás.

Ma is világító oszlop a nemzet számára Deák Ferenc, mert hirdetője és tanúja azoknak az erőknek, amelyek egy újabb felemelkedés előidézői lehetnek – jelenti ki Berzeviczy Albert akadémiai elnök.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.