Tutajosok

Lánctalpas gép vonszol egy köbméteres kődarabot a sáros, laza talajon. Más eszköz nem birkózna meg az egykori hídpillér légkalapáccsal letört részével. Ormótlan járművek között lépdelünk a drégelypalánki oldalon, s nézzük, hogy a túlparton, Ipolyhídvégen is hasonló munka zajlik. Jövő őszre itt híd áll.

20220504 Drégelypalánk Újabb Ipoly-híd épül Magyarország és Szlovákia között Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Rigó Dávid polgármester Fotó: Mirkó István

Az Ipolyhídvég és Drégelypalánk közötti hídról maradt fenn a legrégebbi Ipoly-híd-ábrázolás. Az 1617-es metszet Ipolyhídvég felől mutatja a környéket, közepén a fából készült híddal. Az átkelő története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza. 

Az biztosan tudható, hogy ­Hunyadi János 1449-ben rendelte el híd építését ezen a helyen, és a vámszedést rajta, amit 1466-ban Mátyás király is megerősített. Egyes szakértők azonban úgy vélik, ennél jóval korábban volt már itt átkelő. A XIX. század első felében aztán a fahíd helyére kőhidat emeltek, amely a második világháborúig állt.

Orosz Örs Nyitra megyei képviselő Facebook-oldalán írta, hogy 1944 novemberében robbantották fel a hidat a magyar katonák. Mivel a magyarok nem egyeztettek a németekkel, azoknak tíz tankjuk ragadt Drégelypalánkon.

Tudomásom szerint a visszaszoruló német hadosztály robbantotta fel maga mögött, a szovjetek előtt a hidat. A hídvégi oldalon csonk emlékeztet a valamikori hídra, magyar oldalon semmi sem látszódott

– meséli Rigó Dávid, Drégelypalánk polgármestere, aki büszke arra, hogy közel nyolcvan év után helyreáll az a világ, amely több száz éven keresztül magától értetődő volt.

Április közepén ünnepélyes keretek között elindult az új Ipoly-híd építése. A 2,6 milliárd forintból készülő ötvenméteres acélhíd a személy- és a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó teherforgalmat szolgálja. (A 2,6 milliárdból másfél kilométeres út is épül a híd és Drégelypalánk között.) 

A cél ezúttal is az ott élők életminőségének javítása – a határátlépéshez ugyanis most 22 kilométert kell kerülnie a két közeli település lakosainak. Feltéve, ha autóval tervezik az átkelést, mert gyalog azért volt megoldás…

A rendszerváltás mindkét országban elsodorta a szocializmusnak nevezett formációt, ami odaát azzal egészült ki, hogy létrejött a csehek és a szlovákok önálló állama. Az önállóság eufóriája sokáig nem hozott újdonságot a két település között. Évek teltek el, míg valakiben felötlött, hogy nem véletlenül épült egykoron ott híd. Akkor is át kellett kelni, most is. Jobb megoldás híján kisebb tutajt ácsoltak, amelyet kötél segítségével húztak ide-oda a két part között.

A 2000-es évek elején kiötlött lélekvesztőt időről időre elsodorta az áradó folyó. Az uniós csatlakozással, a schengeni rendszer beköszöntével a tutajnál komolyabb átkelőt akartak. Megépült egy keskeny fahíd, amelyet még mindig könnyedén megtépázott a folyó. 

2020 tavaszán a két önkormányzat megerősítette a fából készült átkelőt. Amely inkább hidacska, mert legfeljebb motorkerékpár tolható át a rengő-mozgó alkalmatosságon. Nyilván nem hivatalos határátkelő, de a környéken mindenki tud a létezéséről. Mi is átmentünk, majd visszaballagtunk. Senki sem törődött velünk.

A helyiek körbenéztek, milyen forrásból épülhetne komolyabb, autós közlekedésre alkalmas átkelő. Az oktatási intézmények és cégek támogatásával beadott pályázatot az unió támogatta. Magyar oldalon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a másik parton Ipolyhídvég önkormányzata a lebonyolító. Az előkészítő munkálatok ­során az egykori átkelőhely maradványai előkerültek a föld alól Ipolyhídvégnél. 

Teljesen épen találták meg a híd egyik kőből épült nyílását. Az előkerült teljes nyílás legutoljára fél évszázada volt látható, azóta behordták szeméttel, és benőtte az erdő. Most az építkezés miatt a fákat kivágták, a szemétdombot eltakarították, így lett látható a hídfő egy darabja néhány méternyi eredeti burkolattal.

– Az új hídtól a turizmus fellendülését várjuk. Nemcsak a bal part gyönyörű a Börzsöny miatt, a másik oldalon is csodálatos természeti értékeket találni – mondja Rigó Dávid polgármester.

A legtöbben természetesen Drégely várát látogatják, évente lehetnek tizenötezren, akik megmásszák a meredek kaptatókat, hogy a romos várba felérve tisztelegjenek a végvári hősök előtt, és gyönyörködjenek az Ipoly-völgy és a Börzsöny panorámájában. Ami elég szép szám egy ezerötszáz lakosú falu esetében. Nem titkolt cél, hogy ennek a tizenötezer embernek minél nagyobb részét bevonzzák Drégelypalánkra. Kiváló étteremmel, tájházzal és néhány vendégházzal várják a betérőket. Templomukban őrzik Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét, koponyadarabját.

Keresett látványosság a Kő Pál készítette Szondi-szarkofág, amelyet a fagyok megrongáltak, itt az idő a restaurálásra. Ami nagy hiány, hogy nehezen tudnak helyet adni egy busznyi turistának, például osztálykirándulásra érkező diákoknak. Az erre alkalmas helyiség nem az önkormányzaté, de megoldják, hogy osztálynyi embert megetethessenek és elszállásolhassanak. Akár három napra szóló programcsomagot is kínálnak nekik.

Bontják Drégelypalánkon, ami megmaradt a másodvilágháborús robbantás után (Fotó: Mirkó István)

– Drégelypalánk stratégiai szerepet töltött be a térségben, de a mi településünk is népesebb volt, amikor még állt a híd. Egykoron ezerkétszázan éltek itt, most hétszázan sem vagyunk – tájékoztat Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere. 

A felvidéki településen úgy tartják, az új híddal nemcsak 22 kilométeres autózást takarítanak meg, hanem erősítik a folyó két partján élők közötti társadalmi és kulturális kapcsolatokat is. Könnyebben járhatnak munkába az emberek, iskolába a diákok. Élni kell ezzel a lehetőséggel, de azzal tisztában vannak, hogy sok-sok éves építkezés előtt állnak – és itt most nem a hídra gondolnak, mert az jövőre elkészül, hanem mire beérnek a kezdeményezések. Az ipolyhídvégi polgármester meggyőződése, hogy a mikrorégió csak nyerhet a híddal.

Drégelypalánkon, aki akar, dolgozhat. Két nagy, több mint ötven embert foglalkoztató cég működik, a szomszédos Nagyoroszi lakókocsigyárában több mint ezer ember talál munkát. A gödi Samsunghoz is sokan ingáznak, pedig a két település közel ötven kilométerre van egymástól. Építkezésekre külön brigádok járnak. Ipolyhídvégről is sokan mennek ezekre a helyekre. 

Az ő életüket is megkönnyíti, ha autóval átgurulnak a hídon, leparkolnak a drégelypalánki vasútállomás mellett – hely bőven akad –, majd vonattal elmennek Vácig, ahonnan könnyen elérhető Göd. Sokan örülnének annak, ha a vasúti pályát is korszerűsítenék, mert a húsz-harminc kilométeres sebesség nagyon lassú egy vonattól a XXI. század elején.

Ami nagy bánat, hogy a településen megszűnt a felső tagozat. Nem mintha nem lenne gyerek – százharmincan tartoznak a 7–14 éves korosztályba –, de sokan máshova viszik gyerekeiket. Az alsó tagozatba ugyanis szinte kizárólag roma gyerekek járnak. A településen a lakosság 15 százaléka cigány, nagyjából kétszázötvenen lehetnek, Rigó Dávid szerint közülük legfeljebb minden ötödik problémás. A többiek dolgoznak, próbálnak boldogulni. A két évtizeddel ezelőtti mélyszegénység, leszakadás megszűnt.

– A nem romák körében is előfordulnak olyanok, akik nem dolgoznak, nem tartják be az együttélés szabályait. A legnagyobb problémának az igénytelenséget tartom. Nem viselem el, ha valaki szemetel, ha nem tartja rendben a portáját. A szemléletformálás adja a legtöbb feladatot, az igényesség növelése. Azt szeretném, hogy mindenki magáénak érezze ezt a települést – összegez a polgármester, aki szerint sok felvidéki vásárol házat Drégelypalánkon. Itt annyiért kapni takaros családi házat nagy telekkel, amennyiért a túloldalon, Ipolyságon hatvan négyzetméteres panelt adnak. Eddig minden északról érkező beszélt magyarul, a közelmúltban jelent meg az első olyan szlovák család, amelyik nem érti a nyelvet. Majd megtanulják.

Szondi vára A Drégelypalánkra látogatók elsősorban a vár romjaira kíváncsiak, amelyek Nagyoroszi és Drégelypalánk felől is megközelíthetők. A meredek, vulkanikus kúpra épült erősségnek mára csak néhány hosszanti fala, valamint két tornyának maradványa maradt fenn. Egykor külső és belső (felső) várból állt, s mély kút látta el vízzel a lakóit. Sziklába vágott folyosó vezetett a felső várba, melynek alsó nyílása és néhány lépcsőfoka ma is látható.  A vár védőinek emléktábláján az alábbi szöveg olvasható: „1552. július hó 9-én Drégely várának jobbágy származású kapitánya, Szondi György és maroknyi csapata példamutató hősi harcban áldozta fel életét a hazáért.” És valóban: három napig állt ellen a tizenkétezres török seregnek a Szondi vezette 147 védő. Az önkormányzat is törődik a várral, de a történelmi emlékhellyel kapcsolatos munkát alapvetően a Drégelyvár Alapítvány viszi. Az alapítvány vezetője a korábbi polgármester – 29 éven át irányította a települést –, Dombai Gábor.  A várnál legutóbb korlátokat tettek a veszélyes helyekre. Jó lenne padokat kihelyezni, de ami semmiképpen sem lesz: mütyürárus, lángosos és ehhez hasonló egyéb pénzrabló dolog. Itt a legfőbb érték a természetesség, az érintetlen környezet. Autóval nem lehet megközelíteni, mint ahogy tűsarkú cipőben sem ajánlatos nekivágni a kaptatóknak. A bástyát visszaépítették, de ugyanez nem jön szóba a falak esetén, mint ahogy tetőket sem ácsolnak. Attól izgalmas a hely, ahogy ma kinéz.

Borítókép: Rigó Dávid polgármester az ingatag fahídon. Stabil kapcsolatokat és fellendülést remél (Fotó: Mirkó István)