Kedves elvtársak, imához!

Több száz színpadi előadáshoz és közel hetven tévé- és játékfilmhez, köztük nagyszabású kosztümös produkciókhoz – Kárpáthy Zoltán, Egy magyar nábob, Egri csillagok – tervezett jelmezeket. Filmekben többek között Várkonyi Zoltán, Makk Károly, Fábri Zoltán, Sára Sándor, Mészáros Márta munkatársa volt. Az Őrült nők ketrece című darabhoz több mint háromszáz ruhát tervezett. Csak a nyolcvanas években tizennyolc filmben dolgozott. Otthonában beszélgettünk Kemenes Fanni jelmeztervezővel, aki nemrég ünnepelte kilencvenedik születésnapját.

20220403 Budapest Kemenes Fanni jelmeztervező fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– A rendezők mennyire értenek az adott kor ruháihoz?
– Nem akarnám túlbecsülni a helyzetet…

– Ez szabad kezet adott önnek?
– Ha az ember jól érvelt, akkor meg tudta győzni őket. Miután megkaptam a forgatókönyvet, elolvastam, kijegyzeteltem, és először mindig meghallgattam a rendezőt, hogy mit szeretne. Volt, aki azt kérte, hogy káprázatosak legyenek a jelmezek, a másik, hogy vadak, a harmadik, hogy a színekkel is jelezzünk bizonyos dolgokat. A ruha segítségével is megalkottuk a figurát, és a kosztümökkel erősítettük a rendező elképzeléseit. Én akkor kezdtem neki a munkának, amikor már tudtam, hogy melyik színész kapta meg a szerepet, milyen alkatú, milyen a mozgása, miben érzi jól magát. Ismerni kell a színész karakterét. A jelmezzel a rossz tartást, a pluszkilókat is leplezhetjük, azért az okosabbja odajött hozzám, és elmondta, hogy Fánika, az a helyzet, hogy rövid a derekam, vastag a combom, széles a csípőm. Szólt, hogy mire figyeljek, mit korrigáljak. Egy jól szabott ruha csodákra képes. Minden színésznek megmutattam a tervet, mielőtt kiszabattam a ruháját. Lekopogom, nekem mindig jó volt a kapcsolatom a szereplőkkel.

– Öt filmben – Ballagó idő, Herkulesfürdői emlék, Szépek és bolondok, Az ötödik pecsét, Kísértet Lublón – dolgozott 1976-ban.
– Emellett a tévében és színházakban is dolgoztam, balettdarabokhoz, operákhoz is terveztem ruhákat.

– Sándor Pál Régi idők focija című filmjében Garas Dezső játszotta Minarik Edét. Hogyan született meg az azóta emblematikussá vált barna kabát?
– A Minarik életem egyik legnagyobb szakmai sikere. Több filmben is együtt dolgoztunk Sándor Pállal, akinek megrajzoltam Minarik figuráját. Nagyon tetszett neki, de sehol nem találtam három megközelítőleg egyforma kabátot. Azért kellett több, mert egyet Garas hordott, egy vízbe esett, egy pedig a kaszkadőré lett, aki a végén elrepült a levegőben. Szólt a főszabász, hogy neki kell látni a kabátnak, különben nem lesz forgatás. Mondtam, jó, akkor hozasson filcet, adok egy színmintát, és fessék be barnára. És nehogy kivasalják az anyagot, maradjon gyűrött! Akárhányszor találkoztam Garassal, mindig kezet csókolt, és megköszönte a kabátot, annyira imádta. Sok ruhámat kedvelték a színészeim, néhányat el is menekítettek. A filmek közül nagyon szerettem még Sára Sándor 80 huszár című alkotását. Ott egészen speciális volt a jelmezátadás. Beöltöztettük a színészeket, és lovaglás közben kellett kipróbálniuk, hogyan tudnak a ruhákban mozogni. A filmgyárban az volt a szokás, hogy az utolsó forgatási napon össze kellett gyűjteni az összes díszlet- és jelmeztervet, leadni a gyártásvezetőnek, aki ezek után fizetett. Sok-sok évvel később egy nap felhívott Romvári József díszlettervező. Úgy hallottam, mintha sírna. Elmondta, hogy az összes makettet, díszlet- és jelmeztervet betették a kazánba, és elégették. Hogy miért?

– Az Egri csillagok című filmet 1968-ban mutatták be, amelyben több ezren statisztáltak. Hogyan tudtak ennyi embert beöltöztetni?
– Pilisborosjenő közelében építették fel a várat, ahol forgattunk. Egyébként az egyik díszlettervező Szász Endre volt. A nagyjelenetekben négy és fél ezer embert mozgattak. Sorkatonák alakították a török és a magyar sereget. Egy fiút beöltöztettünk kompletten, felállítottuk az asztalra, ő lett a minta. Tízesével jöttek a katonák, akiknek kiadtuk a megfelelő méretű ruhákat, és szépen felöltöztettük a hadsereget.

– Igaz, hogy janicsárok papírruhákban is szerepeltek?
– Persze, vastag, strapabíró papírból készültek a ruhák, s mivel teljesen élethűek voltak, közelről is fotózhatták. Azon a forgatáson minden volt! Kígyóbűvölő, több száz ló, bivalyok, bikák. A tevék közül egy elszökött, és Csillaghegyen kapták el. Egyszer Várkonyival és az operatőrrel fönt álltunk a várfalon, lent a „törökök” kelet felé hajlongva készültek az ostromra. Az ezredes kiadta a parancsot: Kedves elvtársak, imához! Hátraestünk a nevetéstől.

– A szakmát útközben, magától tanulta meg?
– Igen. Gyerekkoromban nem babákkal játszottam, hanem történeteket találtam ki, és gondolatban felöltöztettem a szereplőket. Én erre születtem. Imádtam a munkámat. Akkor hagytam abba a filmezést, amikor a tévében egy fiatal rendezővel dolgoztam, és a műteremben megláttam, hogy a színész és a színésznő hogyan viselik a jelmezeket. Mondtam a rendezőnek, hogy állítsa le a jelenetet, mert azokban a ruhákban teljesen másképp kell viselkedni, abban a korban nem így ültek, majd én megmutatom nekik, hogyan. Erre azt mondta: „Jaj, Fánikám, hagyjon már engem békén, kit érdekel ez? Maga tudja. És?!” Akkor azt mondtam, hogy na jó, befejeztem.

– Végigdolgozta az egész életét. Úgy érzi, ezt a megfelelő helyeken észrevették, elismerték?
– Három elismerést vehettem át, köztük egy életműdíjat. Ha a premieren kaptam egy csokor virágot, és azt mondták, köszönjük, Fáni, nagyon sokat segítettél, az mindennél többet ért.

– Szeret öltözködni?
– Mindig kényelmesen öltöztem, mert napközben állandóan cipekedtem, műhelyekbe, cipészhez, bőröshöz, üzletekbe, raktárakba, kalaposhoz, varrodákba rohangáltam. A jelmeztervezés nem úriasszonyoknak való huncutság. Kívülről talán elegáns foglalkozásnak tűnik, de nem az. Nagyon felelősségteljes munka. Színházban a jelmezeknek gyakran több száz előadást is ki kell bírniuk. Előfordul, hogy egy történelmi kosztümös ruhához nyolc-tíz méter anyag szükséges.

– Két pipatóriumot és számos pipát látok mindenfelé a lakásban. Miket gyűjt még?
– Azért van ennyi pipa, mert a párom – Bán Róbert, aki rendező volt, vele is többször dolgoztam együtt – pipázott. Képeket gyűjtök, és mindenféle tárgyakat. Gyönyörű anyagaim vannak. Jöjjön, mutatok néhányat. Ebben a sublótban terítőket, rékliket, blúzokat, kesztyűket őrzök. Ez egy francia bárónő pelerinje volt, legalább kétszáz éves. Akar látni egy igazi kánkánnadrágot? Ha megnézi a szabását, rögtön megérti, miért lett belőle rendőrségi ügy…

Névjegy: Kemenes Fanni 1932-ben született Budapesten. 1957–1960 között az Irodalmi Színpad, később a Petőfi, a Vígszínház, a József Attila Színház és a Budapesti Operettszínház jelmeztervezője volt. Dolgozott a Szegedi Nemzeti Színházban és a Magyar Televízióban is. Több mint harminc évig volt a legismertebb magyar filmrendezők munkatársa. Jászai Mari-díjas és érdemes művész. 2009-ben a 40. Magyar Filmszemlén életműdíjjal jutalmazták.

Fotó: Kurucz Árpád