Elegük van a gazdáknak, mert a kormány tönkreteszi őket
A költségvetési megállapodás után kétszázezernél is több német gazda kerül nehéz helyzetbe.
A költségvetési megállapodás után kétszázezernél is több német gazda kerül nehéz helyzetbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.