Elmondta az édesanya, miért indult útnak a két kisiskolás – Majdnem tragédia lett a vége
Az egyik édesanya elmesélte, hogy miért szökött meg a két 11 éves egri iskolásfiú és hogyan jutottak el egészen Szombathelyig.
Az egyik édesanya elmesélte, hogy miért szökött meg a két 11 éves egri iskolásfiú és hogyan jutottak el egészen Szombathelyig.

Nógrádban is keresnek egy kisfiút.

Szívszorító, amit a meggyilkolt bajai kisfiú, Till Tamás szülei elmondtak: maguk is nyomoztak, amikor eltűnt a gyerekük. Sosem tudják feldolgozni ezt a szörnyűséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Mindenki jobban jár.

A kormány 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segíti a családok korszerű rezsicsökkentését.

Hosszú estéje volt a kormányfőnek.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.

Hungary's prime minister spoke at the Mandiner event in the Varkert Bazar in Budapest.

Drámaian romlott a télies január után az eleve rossz aszfalt állapota, pótkerék híján sok autós kerül nagy bajba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.