Világszenzáció a láthatáron: magyar találmány segíthet sok gyermektelen párnak
Egy véletlennek is fontos szerep jutott a pécsi kutató speciális szerkezetének kifejlesztésében.
Egy véletlennek is fontos szerep jutott a pécsi kutató speciális szerkezetének kifejlesztésében.

Már kilenc embrió van, amelyekkel megkezdhetik a projekt következő szakaszát.

Az eredmény jelentős áttörés a korai emberi fejlődés és a meddőség jövőbeni tanulmányozása terén.

Az évtizedekig tartó orvvadászat súlyosan megtizedelte a populációt.

Magyarországon a gyermekre vágyó párok 10-15 százaléka, azaz 100-150 ezer pár sikertelenül próbálkozik.

Az amerikai házaspár majdnem öt évig próbálkozott a gyermekvállalással, amikor a médiából értesültek arról, hogy embriót is örökbe lehet fogadni.

Az északi szélesszájú orrszarvú egykor általánosan elterjedt volt az afrikai kontinens északi részén, Ugandában, Dél-Szudánban, Kongóban és Csádban. Az évtizedekig tartó orvvadászat súlyosan károsította a populációt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.