A hitelek mellett több a kötvénykibocsátás is
A Magyar Nemzeti Bank programja során bevont források több mint negyede feldolgozóipari vállalatokhoz került.
A Magyar Nemzeti Bank programja során bevont források több mint negyede feldolgozóipari vállalatokhoz került.
Az előzetesen vártnál jóval nagyobb mértékben nőttek júniusban a feldolgozóipari megrendelések Németországban.
A munkahelyek megvédésére 95 százalékban a mikro-, kis- és középvállalkozások igényeltek támogatást.
New York régióban az elemzők által vártnál lényegesebben nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás februárban.
Enyhén lassult a kínai szolgáltató szektor növekedése decemberben a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének hétfőn közzétett adatai szerint, ami egybecseng a kínai s
Magyarország már 2018 végén túlteljesítette a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra tervezett 300 milliárd forintos élelmiszeripari fejlesztést – mondta az agrárminiszter.
A német nemzetgazdaság, Európa legnagyobb gazdasága nem tart markáns recesszió felé a második negyedévi 0,1 százalékos GDP-csökkenés ellenére sem, ámbár nem észlelhetők még egy kedvező fordulatra utaló makrogazdasági jelek sem a berlini szövetségi gazdasá
Az idén 60 éves PEMÜ Műanyagipari Zrt. jól tud válaszolni a munkaerőpiaci és a fejlesztési kihívásokra – mondta a cég jubileumi ünnepségén Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Májusban 6,1 százalékkal nőtt az ipari termelés, amiben döntő szerepe van az autógyártásnak, feldolgozóiparnak – mondta Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szükségesnek tartja a piacképes helyettesítő termékek felkutatását, és ezzel a versenyképesség megtartását is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.