Kihirdették a hamarosan induló tanév rendjét
Hosszú téli szünettel számolhatnak a diákok.
Hosszú téli szünettel számolhatnak a diákok.

A változások jelentős hatással lehetnek a mezőgazdaságra, az emberek egészségére és a környezetre.

Nem engedték be a színművészeti vezetőségét az egyetemre, ezért a kuratórium lezárja a félévet.

A hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát.
A cégcsoport eredményeit mások mellett a megrendelők megnövekedett hardver igénye is felfelé húzta.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elárulta a részleteket az informátor.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A tettest sikerült kézre keríteni.

Orosz fegyvergyáraknak exportáló személyeket vettek őrizetbe Németországban.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.