Elhunyt Branikovits László, a Ferencváros egykori klasszisa
A hatszoros válogatott, olimpiai ezüstérmes, háromszoros magyar bajnok labdarúgó hetvenéves volt.
A hatszoros válogatott, olimpiai ezüstérmes, háromszoros magyar bajnok labdarúgó hetvenéves volt.

Az egészségügyi miniszter szerint kizárt, hogy októberben beengedjék a nézőket a stadionokba.

Jürgen Klopp örökbecsű gondolata ihleti mostanában Hajnal Tamás cselekedeit.
A tizenkét millió forintos szerződésből a közbeszerzési eljárás után harminckét milliós lett.

Hosszú interjúban mesélt a Ferencváros Bajnokok Ligájába jutott labdarúgó-csapatának sikeredzője.

A Fradi női kézilabdacsapatának nyolc kerettagja is hiányzott a koronavírusos megbetegedések miatt.

Baranyi ellen fordultak szövetségesei Ferencvárosban, mert hatalmas éket ütött a már amúgy is megreccsent baloldali összefogáson.

A 22 felnőtt játékos mellett fiatalokat is meg lehet jelölni, aminek inkább gesztusértéke van.

Kínos helyzetbe hozta a DK és az MSZP Ferencváros balliberális polgármesterét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.