Még több vállalkozás juthat pénzhez
A feltételek könnyítéséről számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
A feltételek könnyítéséről számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Krisán László: A Kavosz közvetítésével pedig ebben a pillanatban 4400 milliárd forintnyi forrás van a Széchenyi-kártya különböző konstrukcióiban a piacon.

Idén 1500 milliárd forint pályázati támogatással csaknem 3000 milliárd forint segítheti a gazdálkodók beruházásait.

A jövő évi költségvetés elfogadása az ünnephez méltó, minden családot érintő jó hír – fejtette ki Hankó Balázs miniszter.

A háborúpártisága miatt megbukott a német kormány, az ország már a közelgő választásokra készül.

Az adósság finanszírozási szerkezete kedvezőbb lett, nőtt a lakosság részaránya 23 százalékra, közben csökkent a külföldiek aránya.

Átfogó vizsgálat indult az Átlátszó ellen.

Egymilliárd eurót a három nagy energiaipari csoportnak folyósítottak.

A német kancellár találkozik az ukrán elnökkel, miközben mindkettőnek elég baja van saját hazájában.

A tanács szerint teljesültek a feltételek és a reformok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.