Oroszország legnagyobb bankja is beszáll a gyorsvasút finanszírozásába
Ha megépül a vasút, négy óra helyett már csak 2 óra 15 perc lesz az út Moszkva és Szentpétervár között.
Ha megépül a vasút, négy óra helyett már csak 2 óra 15 perc lesz az út Moszkva és Szentpétervár között.

Az elmúlt fél évben felmondási hullám rázta meg a 444-et és a Telexet is, könnyen lehet, hogy a Soros-birodalom ráncba szedése áll a háttérben.

Most a pénzügyminiszter mondta azt, hogy Kijev egyelőre nem kapott elegendő nemzetközi támogatást a legsürgősebb újjáépítési projektjeihez.

Próbálják zökkenőmentesen megoldani.

A pénzügyi alap arra szolgál, hogy az unió gyorsan tudjon reagálni a válságok és konfliktusok megelőzésére.

Nagyjából négyszázmilliárd dollárba fog kerülni Ukrajna újjáépítése.

A miniszter szerint zömében spekulációk jelentek meg a sajtóban az operaigazgatói pályázatról.

Ázsiában és az Egyesült Államokban gyorsítaná fel a terjeszkedését a magyar alapítású nemzetközi divatcég.

A Magyar Fesztivál Szövetség megtartotta éves közgyűlését és szezonindító szakmai konferenciáját.

A megkérdezettek több mint fele szerint a külföldi támogatások sértik Magyarország szuverenitását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.