Jobb évet zárt tavaly a vártnál a hazai lízingpiac
A koronavírus-járvány okozta válság első évének a nagy haszongépjárművek finanszírozása volt az egyik kiemelt vesztese.
A koronavírus-járvány okozta válság első évének a nagy haszongépjárművek finanszírozása volt az egyik kiemelt vesztese.

A kormány továbbra is biztosítja a budapesti közösségi közlekedés működési költségeinek ötven százalékát.

Az ágazat gépeinek, járműveinek finanszírozásában fontos szerepet játszanak a jegybank kedvezményes hitelprogramjai.

A koronavírus-járvány is közrejátszott abban, hogy óvatos lett a lakosság, de fontos volt a babaváró hitel színre lépése.

Az eddigi tapasztalatok szerint a legnagyobb mértékben Budapesten és környékén vásárolták a papírt.

Az Európai Unió ragaszkodik a lejárat nélküli konstrukcióhoz, pedig más megoldás is lenne.

A parlament előtt álló javaslat szerint a teljes felsőoktatásra új finanszírozási rendszert vezethetnek be.

A moratóriumot követő időszakra figyelmezteti a Magyar Nemzeti Bank a pénzintézeteket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Napi összefoglaló.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.