Egyszerűbb a kárrendezés
A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.
A Magyar Nemzeti Bank két éve elsőként a lakáshitelnél vezette be a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet most második lépésként kiterjeszt az otthonbiztosításokra.

Az elmúlt időszakban a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítése folyamatosan nőtt, május végére a hitelintézetek már csaknem 43 ezer ilyen szerződést kötöttek, a teljes folyósítási volumen pedig elérte az 516 milliárd forintot – írta a Magyar H



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.