Gyanús csomagok miatt kiürítették a glasgow-i egyetemet és egy edinburghi bankot
A skóciai rendőrség – Police Scotland – tájékoztatása szerint a csomagokat a két intézmény postázóiban találták, átvizsgálásukat megkezdték.
A skóciai rendőrség – Police Scotland – tájékoztatása szerint a csomagokat a két intézmény postázóiban találták, átvizsgálásukat megkezdték.

„Amiért jöttem, az sikerült: szerettem volna 19 méter körül lökni és érmet szerezni. Így, hogy sérülésből jöttem vissza, elégedett vagyok” – nyilatkozott az M4 Sportnak Márton Anita.

Krizsán Xénia idei legjobbját érte el súlylökésben, az ötpróbázók harmadik számában a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
Egy érem reményében kezdi meg ma a szereplését a tizenhárom fős magyar küldöttség a glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.

Négy év múlva Glasgow rendezheti meg az első olyan kerékpáros világbajnokságot, melyen egyszerre lesz jelen az összes szakág.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.