A vártnál több mintát gyűjtött a Ryugu aszteroidáról az űrszonda
A Hajabusza-2 első landolása során a Ryugu felszínéről, a második alkalmával a felszín alól gyűjtött mintákat.
A Hajabusza-2 első landolása során a Ryugu felszínéről, a második alkalmával a felszín alól gyűjtött mintákat.
Elhagyta a Ryugu kisbolygót és megkezdte hazaútját a Hajabusza-2 japán űrszonda, amely csaknem 800 millió kilométert fog megtenni a következő hónapokban, hogy 2020 novemberére vagy decemberére eljuttassa a Földre az általa begyűjtött mintákat – közölte sz
Sikeresen begyűjtötte az általa áprilisban robbantott mesterséges kráterből a mintákat a Földtől 280 millió kilométer távolságra lévő Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2 japán űrszonda – közölte a JAXA japán űrügynökség.
Tíz másik krátert is robbantott a célul kitűzött kráteren kívül a Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2 űrszonda áprilisban – közölte a JAXA japán űrkutatási hivatal.
A japán űrügynökség (JAXA) csütörtökön megerősítette, hogy valóban krátert robbantott a Földtől 340 millió kilométerre lévő Ryugu kisbolygón április elején a Hajabusza-2 űrszonda.
Valószínű, hogy krátert robbantott a Hajabusza-2 (vándorsólyom) japán űrszonda a Ryugu aszteroida felszínén pénteken – írta a BCC hírportálja.
Megkezdte az ereszkedést a Ryugu kisbolygóhoz a Hajabusza-2 japán űrszonda, hogy krátert robbantson az aszteroidán és talajmintákat gyűjtsön, amelyek a Naprendszer fejlődéséről adhatnak fontos információkat a kutatóknak.
Videofelvételen látható a japán űrügynökség (JAXA) Hajabusza-2 űrszondájának februári leszállása a Ryugu kisbolygó felszínén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.