Mólónak és egy rendőrségi kikötőnek csapódott egy szállodahajó + videó
A kapitány a legénység és az utasok életét is kockára tette.
A kapitány a legénység és az utasok életét is kockára tette.
Indokolt is a bíróság.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie.
Még nem tett vallomást.
Letartóztatták szerdán Észak-Olaszországban egy libanoni zászló alatt közlekedő teherhajó libanoni kapitányát azzal a gyanúval, hogy az ENSZ Líbia elleni fegyverembargóját megszegve rakétákat és páncélozott katonai járműveket csempészett Törökországból Lí
A VI-VII. kerületi ügyészség tavaly november 28-án emelt vádat a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmények miatt Jurij C. ellen.
Claus-Peter Reisch hangsúlyozta: a civil szervezet számos ügyben túlságosan radikális baloldali nézeteket képvisel, amelyekkel nem tud azonosulni.
A cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni – írta a csütörtöki Világgazdaság.
Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bocsánatot nem kért.
Osváth Zsolt győzte meg az exjobbikost.
Cikkünk frissül.
Menczer: A pride és a gyermekvédelem nem összeegyeztethető!
Fokozott terepképességek mellé még konyhát és tetősátrat is kapnak a D-Max AT35 Basecamp vásárlói.
Máris eredményesek a DELTA bevetései, háromszáz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség az elmúlt két hétben.
Vincenzo Montella akkor elégedne meg Isztambulban a döntetlennel, ha a csapata nyerne vasárnap Budapesten.
Fokozott terepképességek mellé még konyhát és tetősátrat is kapnak a D-Max AT35 Basecamp vásárlói.
Máris eredményesek a DELTA bevetései, háromszáz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség az elmúlt két hétben.
Vincenzo Montella akkor elégedne meg Isztambulban a döntetlennel, ha a csapata nyerne vasárnap Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.