Folyamatosan lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra
A hétvégén 156 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak és elhunyt négy beteg.
A hétvégén 156 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak és elhunyt négy beteg.
Akik nem oltatták be magukat és kórházba kerülnek, önköltséges PCR-teszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek.
Elkerülhetetlen a negyedik hullám, ám annak, aki be van oltva, nem kell félnie.
Rendhagyó módon fogja ünnepelni születésnapját Balázs Klári. Titkos kívánságáról is lerántotta a leplet.
Péntekre 52 új fertőzöttet regisztráltak, valamint egy ember vesztette életét.
A Semmelweis Egyetem rektora a harmadik oltás beadatásának fontosságát is hangsúlyozta.
Naftali Bennett: „a zárlat csak akkor elkerülhető, ha a harmadik oltás csökkenti a betegek számát”.
5,632 millió beoltott, 59 új fertőzött, elhunyt három beteg.
Eddig 20 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és közel 4 ezren már fel is vették azt – közölte a kormányzati tájékoztató portál. Tegnap huszonhat új fertőzöttet igazoltak.
Európában először Magyarországon nyílik arra lehetőség, hogy a koronavírus elleni harmadik oltást is felvehessék az állampolgárok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Negyven százalékkal csökkenti a hazai kkv-k hitelterhét a mától még kedvezményesebb háromszázalékos Széchenyi-ártya kamat.
Az Európai Unió nem támogatja a kérdést.
Ukrajna elnöke szerdán Szaúd-Arábiába látogat, egy nappal azután, hogy Rijádban találkoztak a legmagasabb rangú orosz és amerikai tisztviselők
A lombikkezelések számát 2,5-szeresére tudták emelni.
Erről tájékoztatott a Magyar Víziközmű-szövetség.
A döntés a turistákat is érinti.
Ez az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség hazánkban.
A főváros közlekedési cégéhez akár 100 buszsofőrt is azonnal fel tudnának venni.
A farsangi időszak hagyományaival, babonáival, érdekességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton a Néprajzi Múzeumban.
A tárgyalás során áttekintették a Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti politikai és gazdasági együttműködés 2025-ös munkatervét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.