Háttérkép – Górcső alatt Ukrajna és Európa jövője
A Háttérkép adásának első témája Ukrajnáról szólt. Bayer Zsolt és vendégei – Bogár László és Boros Imre – az első fordulón túl lévő ukrán választások lehetséges forgatókönyvét vázolták.
A Háttérkép adásának első témája Ukrajnáról szólt. Bayer Zsolt és vendégei – Bogár László és Boros Imre – az első fordulón túl lévő ukrán választások lehetséges forgatókönyvét vázolták.

Németországból a bírói határozattal, jogerősen kiutasított migránsokat azért nem toloncolják ki, mert nincs rendőr, aki érvényt szerezne a törvénynek.
Az ENSZ 2100-ig szóló legpesszimistább becslése szerint 3,8 millióra csökkenhet a magyar népesség, míg a közepes becslés szerint 6,5 millióan leszünk. Mindkettő nagy csapás volna, mert olyan jelentős mértékben torzítaná a társadalom belső szerkezetét, hog
Becslések szerint Kína gazdasága a 2030-as évek elején lehagyja az Egyesült Államokét. Utána belépünk a kínai évszázadba és egy új hatalom fog dominálni a világban. Kína jövőjéről tanácskoztak az ECHO TV Háttérkép című műsorában Bogár László és Boros Imre



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.