Lemerítik az élő háttérképek a mobil akkuját?
Látványosan mutatnak az élő háttérképek minden okostelefonon. Sokak szerint azonban bármilyen szépek is, pazarolják az energiát.
Látványosan mutatnak az élő háttérképek minden okostelefonon. Sokak szerint azonban bármilyen szépek is, pazarolják az energiát.

A Háttérkép témái csütörtök este az infláció és a kisebbségi ügyek voltak. Bayer Zsolt műsorvezető ismét Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal beszélgetett.
Bayer Zsolt műsorvezető vendégeivel, Boros Imre közgazdásszal és Bogár László közgazdásszal arra keresték a választ, hogy mivel magyarázható a nyugat sok évszázados orosz fóbiája és ezzel szemben álló román imádata?
Harminc évvel ezelőtt omlott le a berlini fal, amely szinte elképzelhetetlen csoda volt akkor. Egy olyan ígéret, Európa és a világ számára, ami hihetetlen energiákat szabadított fel. Sokunknak meghatározó élménye ez, akkor azt gondoltuk, hogy most valami
Vasárnap polgármestereket és önkormányzati képviselőket választott az ország, továbbá megyei listákra is szavaztak vidéken. Kár lenne úgy tenni minthogyha nem jobb eredményre számítottunk volna, ugyebár tényszerűen megállja a helyét, hogy vidék Fidesz-KDN
Bogár László és Boros Imre közgazdászok Bayer Zsolt műsorvezetővel karöltve egy tematikus adás keretében Hír TV Háttérkép című műsorának egészét keleti szomszédunknak – Romániának – szentelték, ami úgy gazdasági, mint politikai értelemben a furcsábbnál fu
A Hír TV Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt két állandó közgazdász vendége – Bogár László és Boros Imre – egy tematikus adás keretében az európai identitás kérdését próbálták közérthetően megfogalmazni.

Weber, Timmermans és az unió korábbi meghatározó politikusai elbuktak, helyettük azonban számos új név robbant be a köztudatba. Ezek közül a legfontosabb az Európai Bizottság új elnökjelöltje. Ki és honnan kerítette elő Ursula von der Leyen-t? Többek közö
Érdekes és meglepő változásokon ment át az antiszemitizmus az elmúlt két-három évben, az európai baloldallal való kapcsolata pedig figyelemre méltó. Ezt a témát vitatta meg Bayer Zsolt a Hír TV Háttérkép című műsorában vendégeivel, Boros Imre és Bogár Lás
A Hír TV Háttérkép című adásában Bayer Zsolt műsorvezető két szakértő közgazdász vendégével – Boros Imrével és Bogár Lászlóval – Amerikáról beszélgettek, majd a relatív szegénység kérdését boncolgatták.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.